„Valaki felnevetett… csak fátyolos emlékeim vannak, valószínűleg édesapám sütött el egy poént. Kíváncsian méregettem a felnőtteket, még az általában mogorvának ható arcokra is mosoly ült ki néhány pillanatra, jólesett köztük lenni. December 21. volt, a falu védőszentjének, Szent Tamásnak a napja. Anyai nagyszüleim múlt század elején (vagy közepén) épült házában gyűlt össze a család már sokadszorra, mintha mindenki várta volna, hogy újra együtt ünnepeljünk. Alacsony termetű nagyanyám, Bíró mama rótta a métereket a szobától a konyháig és vissza, előételt, kocsonyát, illetve sült húst is varázsolt az asztalra; a lányai, Mari nénje, Irma nénje és édesanyám is segítettek neki.
Látogatóban a Csonkatoronynál
Egy-egy ilyen összejövetelnek megvolt a maga rituáléja. A délután és az este a közös étkezésről szólt, délelőtt azonban csaknem két kilométert gyalogoltunk a csikorgó csíki hidegben a templomig… a karácsonyi hangulatot is idéző mise nem maradhatott ki a programból. Utána persze végigjártuk a templomtéren lévő vásárt, búcsúfiát kerestünk, színes, csavaros cukorka, tükrös, szívalakú mézeskalács került a zsebekbe és a táskákba, ráadásul néha apró ajándékokat is vettünk egymásnak… én pedig örömmel költöttem el a zsebpénzemet. Aztán a vendégek a hidegtől kipirultan, már-már jéggé dermedt tenyerüket dörzsölgetve léptek be egymás után a kifűtött lakásba, ahol lassan-lassan felengedtek.
Csíkszentdomokos és Csíkszenttamás közösen építtette
Már alig vártam, hogy besötétedjem, mert a kabátomban ott lapult egy gondosan megírt levél, amelyet az angyalnak címeztem, szerettem volna végre kitenni az ablakba. Az előző években is a sötétség leple alatt jött érte, esélyem sem volt rá, hogy megpillantsam, amikor a többi levél közé süllyeszti a táskájában. Vagy ki tudja, mibe gyűjtötte… Még három nap volt hátra Ádám és Éva napjáig: azon csodálkoztam, mégis honnan van annyi ereje és ideje az összes levelet sorról sorra elolvasni, ráadásul úgy, hogy aztán egyetlen kívánság sem kerüli el a figyelmét.
Egy középkori templom maradványa
Kint közben megenyhült az idő, óriási pelyhekben hullt a hó, én ábrándozva tapadtam az ablakra, bámulva a lassacskán sötétségbe boruló udvart. Nemsokára elővettem a levelet, kiraktam a jól bevált helyre, majd visszaosontam a többiekhez. Fél óra múlva ellenőriztem, hogy még ott van-e, és láss csodát… Miközben mindenki belemerült a meghitt beszélgetésbe, az angyal mintegy varázsütésre eltüntette a kívánságlistámat; szerettem volna megfejteni a titkát, de szinte lehetetlen küldetésnek tűnt.
Tizenegy méter magas
Egyszer csak mindenki szedelőzködni kezdett, egyedül én maradtam a nagyszüleimnél, de nem voltam elkeseredve, mert jól tudtam, hogy Ádám és Éva napjának estéjén, amikor jön az angyal, értem fognak jönni. Már megszoktam, hogy a téli vakációból három napot Csíkszenttamáson töltök. Jól éreztem magam ott, de 24-én estefelé már égtem a türelmetlenségtől, szinte percenként lestem, hogy mikor hallok léptekre utaló neszt az ajtó felől. És végre betoppant édesapám.
A távolban a csíkszenttamási templom és a környéke
Elbúcsúztam a nagyszüleimtől, majd elindultunk hazafelé. Mielőtt átmentünk volna a közeli vasúti átjárón, apum rámutatott a néhány lépéssel odébb veszteglő mozdonyra, és elárulta, hogy azzal fogunk menni egy darabig. Kikerekedett szemmel néztem rá, mert bár forgalmistaként dolgozott, sejtelmem sem volt arról, hogyan sikerült elintéznie ezt a nem mindennapi ajándékot. Néhány perc múlva, a domokosi sorompónál elbúcsúztunk a kedves mozdonyvezető bácsitól, majd gyalog csoszogtunk hazáig a tükörsimára fagyott, csúszós úton. Kíváncsian lestem az ablakokat, amelyek azt sejtették, hogy már több házhoz is besurrant az angyal. Láttam a félhomályban meglapuló, pillogókkal, gömbökkel és szaloncukrokkal díszített karácsonyfákat, és szívrepesve vártam, hogy végre hazaérjünk.
Ismerős táj
Otthon egy csodásan feldíszített fa, töltöttkáposzta-illat és patyolattiszta lakás fogadott. Édesanyám kissé szomorkásan ült a tökéletesen leterített kanapén, de nem értettem, hogy miért. Még így is meghitten telt az este, imádkoztunk, énekeltünk a karácsonyfa körül, majd körülültük az ízlésesen megterített asztalt. És valami varázslatnak köszönhetően az angyal nem veszítette el a levelemet, hisz minden kívánságom teljesült. Az ajándékcsomagban többek között egy hatalmas, fekete hajú, szelíd arcú baba rejtőzött el, akit rögtön Andreának kereszteltem, és később ő lett az egyik legjobb barátnőm.
A temesvári Várbástya Egyesület Irodalmi körében (fotó: Makkai Zoltán)
Ma 2022. december 28-át írunk. Már régóta tudom, hogy a szüleim voltak a titokzatos angyalok, és arra is rájöttem, miért volt szomorkás arca édesanyámnak szenteste. Sütött, főzött, takarított, igyekezett mindent befejezni, amíg hazaérünk, és már nem tudott felhőtlenül mosolyogni a fáradtságtól. Bízom benne, hogy egy kicsit ő is örömét lelte a patyolattiszta lakásban és az ízletes töltött káposztában, vagy ahogy mi mondjuk néha… töltelékes káposztában. Akkoriban hittem a karácsonyi csodában, és talán egyszer újra fogok hinni benne. Az első lépést már megtettem ezzel az időutazással…”
Ui.: A karácsonyi csodáról szóló mesét 2022. december 28-án olvastam fel a temesvári Várbástya Egyesület Irodalmi körének december végi összejövetelén.
Meli (Csíkszenttamáson Melike)
