„Ma egy éve egy belső hang Szegedre hívott, akkor olvastam először a Lótusznapokról. A programfüzetben a könyvbemutatódat is népszerűsítették, valamiért úgy éreztem, hogy ott a helyem.
Már a dedikáláskor egymásra hangolódtunk, azt kérdezted tőlem, hogy táncos vagyok-e, pedig egy szóval sem említettem korábban. Utána többször beszélgettünk, nem címkéztél, nem osztogattál kéretlen tanácsokat, hanem egy-egy jól célzott kérdéssel rávezettél a bennem rejlő válaszokra. Legutóbb viszont addig halogattuk a beszélgetést, hogy elmaradt… örökre.