Hosszú évekig versengtem másokkal, hajszoltam a tökéletességet, közben pedig olyan érzésem volt, mintha egy láthatatlan pallos lebegne néhány centire a nyakamtól, és csak arra várna, hogy könyörtelenül lesújtson, ha mégsem érem el a célomat… Néha szándékosan tettem ki magam az összehasonlításnak: kézilabdatornákra, tantárgy-, illetve táncversenyekre jártam, és görcsösen harcoltam a sikerért. Legbelül persze rettegtem a kudarctól, annak következményeitől, talán sohasem engedtem el magam igazán… csak úgy, a „játék” kedvéért.
Magamra erőltetett mosoly (fotó: EdCri)
Március végén azonban valami megváltozott. Szinte ösztönösen kattintottam rá az egyik Facebook-hirdetésre, pedig nagyon ritkán csinálok ilyesmit. Akkor láttam először Body Groove-videót; furcsának tűntek a mosolygós, felszabadult, más-más stílusban, de ugyanazokra a figurákra táncoló nők és férfiak.
Ezt a videót láttam először
Két napig ízlelgettem a látványt, majd én is kipróbáltam a Groove-ot. Elvileg nem kellett volna nehéz legyen tizenkét és fél évnyi versenytánc után, de alig tudtam elengedni magam… szokatlan volt, hogy nem kell a fej-, a kéz- és a lábtartásra figyeljek. Aztán többet és többet akartam belőle, és abban reménykedtem, hogy a karanténból való „kiszabadulásom” után a barátaimmal, ismerőseimmel is kipróbálhatom. Mert úgy az igazi…
Hatvan napig, szünet nélkül...
Végül kaptam egy lehetőséget a Fennvalótól, és csak rajtam állt, hogy élek-e vele: a járvány miatt online akarták megszervezni a legújabb facilitátorképzést, jutányos áron. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha én is jelentkeznék… Egy-két nap múlva az amerikai életmód-tanácsadó, Marie Forleo egyik könyvében szembesültem a nagy kérdéssel:
Mit szólna a tíz évvel idősebb énem, ha most nem vágnék bele abba, ami éppen foglalkoztat?
Szinte láttam magam előtt, ahogy rosszallóan csóválja a fejét… és döntöttem.
Muszáj választani?
Összesen tizennyolc órás, angol nyelvű elméleti képzés várt rám, és már előre gyomoridegem volt attól, hogy valamikor meg kell szólalnom... ugyanis nem beszélem túl jól a nyelvet. Első nap a Body Groove ötletgazdája, Misty Tripoli tartott egy órát a jelentkezőknek… a vége felé volt egy dal, amelyre szabadon táncolhattunk. És akkor váratlanul kitört belőlem a sírás. Fogalmam sem volt, mi váltotta ki, sohasem éreztem hasonlót; még most is képtelen vagyok leírni, milyen gondolatok száguldoztak akkor az elmémben.
Így indult a Body Groove
Az újabb kaland augusztus első hétfőjén kezdődött, amikor végre teljesült az álmom: barátokkal Groove-oztam… de teljesen más minőségben, mint ahogy eredetileg elképzeltem. Legnagyobb meglepetésemre nem vártam el magamtól, hogy már a legelső órán tökéletesen menjen az oktatás, sőt a többieket is kísérletezésre buzdítottam. A Groove-módszer ugyanis teret ad a kreativitásnak, nem kell lemásolni a facilitátor mozdulatait, mindenki a saját stílusában követi a ritmust, illetve az előírt lépéseket… és nincs verseny. Végül hat órát tartottam összesen tizenöt embernek, olyanoknak is, akik addig nem ismerték egymást. Talán sohasem buliztunk volna így együtt…
Velük kezdtem. Köszönöm!
Most várok. Elsősorban arra, hogy megünnepeljük a sikeres vizsgát, ugyanis szeptember 15-én hivatalosan is a Groove-módszer facilitátora lettem. Hálával tartozom azoknak, akik csatlakoztak hozzám, legszívesebben egyenként megölelném őket, ha lehetne. Velük együtt indultam el egy viszonylag ismeretlen úton, amely még sok-sok örömtáncot ígér. A mostani, zűrzavaros időkben talán pont erre volna szükségünk…
Igen, táncra (is) születtem, születtünk!
Ui. Ha szeretnél hasonló témákról olvasni, és az elsők között értesülnél az újabb bejegyzésekről, kattints a Követés gombra. Útravalónak: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” (Mahatma Gandhi)
Farkas-Ráduly Melánia
